Odalenn délen meseszép éjen édes édent remélsz...

Mostanában jönnek-mennek a hangulataim. Ennek megfelelően váltogatom a filmeket és az olvasnivalóimat is. Íme néhány példa:

Magyar címe: Vagány nők klubja (Divine Secrets of the Ya-Ya Sisterhood) A film egy nem szokványos vígjáték, amely egy anya-lánya kapcsolat mélyére és az ötvenes évekbeli Luisiana-jába enged nézői számára betekintést. Mindezt megfűszerezi a mélydél fülledt hangulatával, nem kevés alkohollal és helyenként meglepő módon egy csipetnyi angol humorral is.

A film annyira megfogott, hogy keresgélni kezdtem a neten hasonló atmoszférát árasztó munkák után.
Ez a speciális hangulat, mint később rájöttem,  a déli államok a filmvásznon és az irodalomban való"eredendően bűnös" ábrázolásának köszönhető, melynek gyökerei az amerikai polgárháborúig nyúlnak vissza. Észak és Dél harcáról akaratlanul is a rabszolgatartás jut az ember eszébe, habár történelem tanáraink igyekezetének köszönhetően, mi már hozzátesszük, hogy ez csak a látszat. Valójában súlyos gazdasági érdek ellentétek húzódtak meg a háttérben.

De az amerikaiak méltán híres és hírhedt propaganda gépezete a saját polgáraival szemben is kiválóan működött. Az északi államok polgárháború alatt pszichológiai fegyverként használták "rabszolgatartók/rabszolgatartó államok" elnevezést, ezzel morálisan is földbe döngölve az amúgy is gazdasági hátrányban lévő délieket. Ez a az erkölcsi megbélyegzés olyan mély nyomott hagyott a vesztesek és győztesek kollektív nemzeti tudatában, hogy a mai napig is és nem csak az USA-ban érezteti a hatását.

A filmrendezők és regényírók a háborúból méltóságában és függetlenségében megtépázva kikerült Délt előszeretettel szerepeltetik a sötét indulatok, nyomasztó bűntudat és bűnös érzelmek melegágyaként. Mintha az apák vétke a fiúkban továbbélne, a hajdani rabszolgatartók leszármazottai a filmvásznon és a könyvlapokon kénytelenek újra és újra szembesülni a nérgerkérdéssel, vagy dönteni jó és rossz, helyes és helytelen között. (pl.: Nem vénnek való vidék, John Grisham művei)

Ennek szellemében rendeltem meg:     

  

 Majd írok beszámolót, hogy megérte-e.

Hej Vargáné, káposztát főz?

Ma hazafelé az jutott az eszembe, hogy miért nem kapnak fizetést a háztartásbeliek? Szándékosan nem háziassszonyokat vagy "háziférfiakat" írtam, hiszen a gender korában élünk. Magyar nyelvben nincs is gond ezzel. Bár a "háziférfiak"-tól már valóban csak egy semmiség választja el a házibarát-ot. De ezen a pajzán vonalon majd máskor indulok el...

Vissza az alapgondolathoz: fizetsz a takarítónődnek, a villanyszerelődnek, a bébiszitterednek és és ha olyan mákod van, hogy telik rá, a szobalányodnak is. Ám ha mindezeket a munkákat saját magad végzed el, nem hogy társadalmi elismerést nem kapsz - mert nem boldogítod a keresők és egyúttal adózók nem túl lekes táborát - hanem még a zsebed is üres marad. 

Az ezen való töprengésem onnan indult, hogy kedden beszélgettem R.-rel a török (?) lánnyal az egyetemi csoportból. Illtve ő beszélt hozzám, hogy teljesen pontos legyek. Hogy melyik irányban képzem magam tovább, mi érdekel, mert ő így meg úgy... Majd elhagyta a száját ez a mondat: "Nekem nem kell eldöntenem melyik irányba megyek, addig tanulok, amíg akarok, hiszen nem fogok sose dolgozni."
Szegény, azt hiszem nem tudatosult benne, hogy mit mondott, hol és kinek. Én, mint európai kultúrában felnőtt nő, nehezen viselem ha az egyetemet valaki időtöltésként végzi. Lehet hogy "Vilma professzorasszony" és a csíkos könyvek tehetnek róla:) Mindemellett érzem, hogy az okfejtésem sántít.... lásd lent.

A tény, hogy a tudása úgymond kárba fog veszni, hiszen sem továbbadni, sem használni nem fogja, R.-t láthatóan nem zavarta, sőt vidáman ecsetelte (volna), hogy neki milyen jó. Tette mindezt egy olyan országban, ahol ingyenes a felsőoktatás - értsd: a keresők adójából finanszírozott. 
Szóval rendesen felmérgesített...

Aztán elkezdtem gondolkozni. Hiszen a tanuláshoz, felsőfokú végzettséghez neki is megvan a joga. Eddig rendben. Ha otthon marad, nem jelenti azt, hogy nem dolgozik. Aki egyszer is vigyázott már gyerekekre vagy takarította a lakását, annak ezt nem kell magyarázni. Hogy az utóbbihoz nincs szükség az előbbire, vagy legalábbis nem ennyire magas szinten? Hogy én bezzeg tanulok és dolgozom/tam egyszerre mégse jutok támogatáshoz? De én az adómból, amit a keresetemből a sírig fognak vonni, támogatom az ingyenes felsőoktatást? Ez zavarna? 

DE miért nem fordítjuk meg a kérdést? Eltekintve attól, hogy  minőségellenőrzés gondokat okozhatna, miért nem kapnak a háztartásbeliek az elvégzett munkájuk után fizetést?